BIHARI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE PRESBITERI SZÖVETSÉGE

MAI IGE
 
BEJELENKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KREK PRESBITERI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA
 
TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSEK
 
KONFERENCIÁK
 
EGYETEMES IMAHÉT 2011
 
FŐMENÜ
 
KÁLVIN JÁNOS
 
SZABÁLYZATOK
 
EGYHÁZMEGYÉK RENDEZVÉNYEI, ESEMÉNYEI
 
HASZNOS LINKEK
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-03-23
 
ÓRA
 
EMAIL, VENDÉGKÖNYV

 

   

 
SZÓTÁR
 
INNEN VOLTAK MA
 
NAPI VALUTA ÁRFOLYAM
 
KREK PSZ KONFERENCIA - NAGYBÁNYA
 
NAPI VALUTA ÁRFOLYAM
 
Közös konferencia Kolozsvár 2014

 

Az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerület

 Presbiteri Szövetségeinek közös konferenciája

 

    Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központ adott otthont 2014 augusztus 29-30 között az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerületek Presbiteri Szövetségei által közösen szervezett éves konferenciának, amelynek fő témája a presbiteri tisztség volt.

   A konferenciaterem megtelt a két egyházkerület presbiteri szövetség küldötteivel, közel 120-an vettek részt, illetve az anyaországból érkezettekkel, hiszen jelen voltak a MRE PSZ részéről Dr.h.c. Szabó Dániel elnök és  dr. Szilágyi Sándor főtitkár, a Békési Egyházmegyei Területi Szervezet küldöttségét dr. Tóth János elnök vezette.

   A regisztrációt, elszállásolást és ebédet követően a konferencia egy nyitó áhítattal vette kezdetét Nt. Szegedi László az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktorának szolgálatával, igemagyarázatát a Róma 8:19, 35-39 alapozta.

    Pályi József az EREK PSZ elnökének köszöntőjét követően kezdetét vették az előadások, elsőként dr. Balogh Csaba a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet adjunktusa értekezett, a tisztségek kialakulása és tartalma az Ószövetség idején címmel. Az előadótól megtudhattuk, hogy az Ószövetségben a tisztség nagyon kevésszer jelenik meg (Izráel vénei, prófétái, stb.), de a társadalom rétegeződésével megsokszorisodnak, de nemcsak, hanem el is tűnnek például a babiloni fogság után, eltűnnek a próféták, de megjelennek a tórák.

   Ugyanezt a témát mutatta be előadásában dr. Adorjáni Zoltán a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet docense, dékán, immár az Újszövetségben, amikor már megjelennek az apostolok, próféták, presbiterek (püspökök, diakónusok), evangélisták és pásztorok valamint a laikusok, külön-külön kielemezve mindegyik szerepkörét és vállalását, hiszen ahhoz hogy valaki egy tisztséget töltsön be a többi embertől eltérően egy más lelki megszállottsággal, kell, bírjon.

    A nagyon érdekes és tanulságos előadásokat követően a meghívott vendégek köszöntötték a konferencia résztvevőit, elsőként Dr.h.c. Szabó Dániel a MRE PSZ  elnöke, „… adja az Úr, hogy mindazok az evangéliumi tanítások, amelyek ma itt elhangzottak megtalálják az utat gyökereihez, eljussanak szívünkbe, hogy jó munkásaivá válhassunk Isten országának”- mondta az elnök.

   Dr. Szilágyi Sándor a MRE PSZ főtitkára értekezésében arról szólt, hogy „… a presbiterek, mint egyházkormányzati szerv segítse a lelkészeket, hogy levegyék a vállukra nehezedett terhek egy részét, de tusakodjunk imádkozva bizonyságot téve, azoknak, akik körül vesznek bennünket…” – mondta a főtitkár.

   Dr. Tóth János a Békési Egyházmegyei Területi Szervezet elnöke is köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Kiss Jenő a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet adjunktusa részletezte a kétnapos konferencia munkamenetét, „…a most zajló konferencia egy munkamegbeszélés, mivel a témákat munkacsoportokban fogják megbeszélni és tegyék hozzá azt amit a gyakorlatban tapasztalnak és így a kettő az elméleti és a gyakorlati részek úgy ötvöződnek, hogy azok minél hasznosabbak legyenek a gyülekezetekben!”- értekezett az adjunktus.

   A jelenlévő presbiterek négy munkacsoportban folytatták megbeszélésüket az előadásokon elhangzott témakörökben. A munkacsoportos megbeszélés ismerkedéssel kezdődött, a presbiterek nehezen nyíltak meg, de erőt és Isteni sugallatot kapva sokat és hosszasan elbeszélgettek az előadások témáján, majd külön-külön kiértékelték és megosztották a csoportokban elhangzottakat.

    A konferencia ideje alatt a Kálvin kiadó munkatársai a Diakóniai Központ folyosóján könyv kiállítást tartottak, amelyet meg is lehetett vásárolni.

    Egy különleges vendége is volt a konferenciának Martin de Graaf személyében, a hollandiai Stichting Hulp Oost-Europa alapítvány romániai koordinátora, aki beszélt a presbiterek és egyházközségi tagok közti kapcsolatról, valamint figyelmeztetett mindenkit, hogy minden esetben, a Szentírásban leírtakra alapozzuk tisztségünket.

   A konferencia második napjának munkálatai egy közös áhítattal vette kezdetét, amelyen dr. Bibza Gábor esperes hirdette Isten Igéjét.

   Az első előadás témája A tisztség dogmatikai és etikai vetületei volt, amelyen dr. Visky Béla református teológiai tanár magyarázatát Kálvin Intitutio-jára alapozta. Megtudtuk, hogy a presbiteri szolgálat tulajdonképpen egy őrző, védő, felügyelő szolgálat, amelynek belső valóságát az adja meg, hogy az, amit őrzünk egy kincs, egy mennyei korona és ez átformálja számunkra önmagunk valósági értékét.

   Dr. Kiss Jenő adjunktus előadásában elsőként azt taglalta: Ki vállaljon presbiterséget? – amely szorosan kötődött az értekezés második részével: A presbiteri tisztség személyi vonatkozásai.

    Az előadó érdekfeszítő magyarázata mindenkiben felkeltette a figyelmet, hiszen ha a hívatásról esik szó akkor beszélnünk kell az elhívásról is, amely lehet elsődleges elhívás és másodlagos elhívás, „… aki presbiteri tisztséget vállalt annak meg kellett hallja azt a hívást, isteni hívást, hogy erre megfelelő vagyok, ha nem így volt akkor önjelölt vagyok… a dinamikus fejlődés miatt be kell azonosítani, hogy ma mi is a presbiter feladata, úgy gondolom hogy elsősorban az emberek iránti törődés … bizalmat kell ébreszteni az emberekben, ennek feltétele, hogy kitétel nélkül bíznunk kell a mennyei Atyában” – magyarázta az előadó.

    Az előadásokat munkacsoportos megbeszélések követtek, amelyek kiértékelését megosztották egymással.

   A konferencia résztvevői egy Állásfoglalást fogadtak el, dr. Szilágyi Sándor a MRE PSZ főtitkára ismertetett, amely szerint: „ 2014. augusztus 29-30. között Kolozsváron rendezett presbiteri konferencia résztvevői, közöttük az Erdélyi és a Királyhágómelléki Egyházkerület presbiteri szövetségeinek tisztségviselői, valamint a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnökségi tagjai, kifejeztük szándékunkat arra, hogy – összhangban hivatalos egyházi szervezeteink együttműködésével a kárpátmedencei Magyar Református Egyház létrejöttében – a kárpátmedencei református magyarság felé összehangolt szolgálatot végezzünk.”

  A konferencia munkálatait Ft. Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének záró áhítata zárta, igemagyarázatát a Zsolt 96: 1-4 alapozva.

   A 2015 - ben megrendezendő presbiteri konferencia ugyancsak Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban lesz.

 

 Tóth Zsigmond

a KREK PSZ ügyvezető elnöke, sajtóreferens

 

ÁLLÁSFOGLALÁS

 

   A 2014. augusztus 29-30. között Kolozsváron rendezett presbiteri konferencia résztvevői, közöttük az Erdélyi és a Királyhágómelléki Egyházkerület presbiteri szövetségeinek tisztségviselői, valamint a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnökségi tagjai, kifejeztük szándékunkat arra, hogy – összhangban hivatalos egyházi szervezeteink együttműködésével a kárpátmedencei Magyar Református Egyház létrejöttében – a kárpátmedencei református magyarság felé összehangolt szolgálatot végezzünk.

   Hangsúlyozni kívánjuk, hogy az összehangolt szolgálat érdekében, melynek központi céljai a presbiterek közötti misszió és továbbképzés, az elmúlt 6 év alatt már számos, szövetségek közötti egyezmény született, olyanok, mint az Erdélyi és a Királyhágómelléki, az Erdélyi és a Kárpátaljai, a Királyhágómelléki és a Tiszántúli, a Királyhágómelléki és a Kárpátaljai Presbiteri Szövetség közötti megállapodások, valamint egyházmegyék határokon átnyúló egyezményei. Együttműködési megállapodás született a szövetségek között a rendszeres sajtótájékoztatás összehangolásáról is. Ezeket a célokat kívánta szolgálni az a 19 nemzetközi (kárpátmedencei) presbiteri konferencia, amelyeket kétévente rendez a magyarországi szövetség.. Mindezeket folytatni és tovább bővíteni kívánjuk.

   Ezeket az egyezményeket szeretnénk még magasabb szintre emelni egy kárpátmedencei sokoldalú együttműködési egyezmény megkötésével. Az eddigi jó tapasztalatok alapján feltételezzük, hogy ezt a kezdeményezést teljes szívvel támogatni fogja minden érintett egyházkerület, teológiai akadémia, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Partiumi Keresztyén Egyetem, amelyek képviselői eddig is közreműködtek szolgálatunk végzésében.

  Tekintettel arra, hogy ez a kezdeményezés szolgálja a kárpátmedencei reformátusság összefogására irányuló közegyházi kezdeményezéseket, a konferencia résztvevőiként azzal a kéréssel fordulunk a Generális Konvent főtiszteletű Elnökségéhez, hogy annak ülésein a helyszínt adó ország vagy egyházkerület presbiteri szövetségének képviselője vehessen részt, akár a szövetség saját költségén.

   Együttműködésünk tükrözni kívánja azt az Isten által nekünk ajándékozott református örökséget, amely megőrzött bennünket évszázadokon keresztül és táplálni kívánja azt a reménységet, hogy a szekularizálódó, háborúkkal terhelt, csak önmmaga jólétével törődő társadalomba Isten megengedi bevinni a megváltásunk feletti örömöt és az Ő minden értelem feletti békességét. Mindezeket Isten országának belátható és be nem látható határain belül szeretnénk megvalósítani.

Kolozsvár, 2014. augusztus 30.

Egyedül Istené a dicsőség!

KÉPES BESZÁMOLÓ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
PSZ VÁLASZTÁSOK 2016
 
ŐRÁLLÓK - ELŐZETES

ŐRÁLLÓK 2015 - 2. szám

 
ŐRÁLLÓK

 
HÚSVÉTI PÁSZTORLEVÉL
 
KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL

KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL 2015

 
WEBSITE TRANSLATE
 
INGYEN KÉPESLAP SZERETTEINEK
 
KÉPES BESZÁMOLÓK
 
CHAT, TÁRSALGÓ
 
HARANGSZÓ REFORMÁTUS ÚJSÁG
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2015.05.11. 13:16
2010.11.14. 18:46
2010.11.14. 18:42
2009.09.22. 17:22
2009.09.15. 07:01
Friss hozzászólások
 
NAPTÁR
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
NÉVNAPOK

 
ELÉRHETŐSÉGÜNK

KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

PRESBITERI SZÖVETSÉGE

RO - 457330, Sărmășag, Str. Sălajului, Nr. 66

Tel. 0040-(0)728-279802, 0040-(0)749-495819

E-mail: tothandras11@citromail.hu

 

HONLAP

E-mail: krekpresbiteriszovetseg@gmail.com

ADMIN: TÓTH ZSIGMOND BÉLA -presbiter

E-mail: belacet@gmail.com

                  

 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
JELENLEG

LÁTOGATÓ VAN ITT

 
HÁTTÉRZENE
 
EGYHÁZI ZENÉS VIDEÓK
 
EGYHÁZI VIDEÓK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre