BIHARI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE PRESBITERI SZÖVETSÉGE

MAI IGE
 
BEJELENKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KREK PRESBITERI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA
 
TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSEK
 
KONFERENCIÁK
 
EGYETEMES IMAHÉT 2011
 
FŐMENÜ
 
KÁLVIN JÁNOS
 
SZABÁLYZATOK
 
EGYHÁZMEGYÉK RENDEZVÉNYEI, ESEMÉNYEI
 
HASZNOS LINKEK
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-03-23
 
ÓRA
 
EMAIL, VENDÉGKÖNYV

 

   

 
SZÓTÁR
 
INNEN VOLTAK MA
 
NAPI VALUTA ÁRFOLYAM
 
KREK PSZ KONFERENCIA - NAGYBÁNYA
 
NAPI VALUTA ÁRFOLYAM
 
Pünkösdi gondolatok 2015

  Jövel Szentlélek Úr Isten!

Szeretett testvéreim!

   Szeretnék mindenkit egy szép pünkösdi jókívánsággal köszönteni, amellyel Pál apostol így köszönti a  római gyülekezetet: “A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.”- (Róm 15,13) Bárcsak mindnyájan átéreznénk, de ne csak egy-egy nagyobb ünnep alkalmával, hanem a szürke hétköznapokban is, hogy milyen nagy kiváltság, hogy Isten örök szeretettel szeret bennünket. Ez az örökkévaló szeretet először Jézus Krisztusban lett nyílvánvalóvá, majd pedig az első Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásában. Mi történt tulajdonképpen pünkösdkor? Az, hogy Jézus Krisztus tanítványai valami miatt megváltoztak. Mert Jézus tanítványai pünkösd előtt tele voltak félelemmel, bizonytalansággal. Bezárkóztak. Pünkösd után ezek az emberek bátran az emberek közé mentek és a legnagyobb örömhírrel bátorították a csüggedő szíveket. Felelősséget éreztek másokért, valami különös szeretet ébredt a Krisztust maguk közül kitaszító emberek iránt, és lelki békességgel hírdették az evangéliumot, amire mindenkinek szüksége volt.  Feltámadása után negyven napig Jézus még együtt volt tanítványaival, és felkészítette őket a reájuk váró szolgálatra. Jézus mennybemenetele után azonban a tanítványok ottmaradtak  megrémülve, vezető és védelmező nélkül. Egyedülmaradásukban  összegyűltek, imádkoztak, de nagyon féltek, mert könnyen Jézus sorsára juthattak volna bármelyik pillanatban. Elzárkóztak a külvilágtól és vártak. Várták, hogy az az ígéret, amit Jézus mondott nekik, hogyan és mikor teljesedik be. Pünkösd napján, ezek az emberek egyszer csak kinyitották az ajtót, kimentek az emberek közé, akik az ünnepre jöttek fel Jeruzsálembe. Péter bátran és nyíltan beszélni kezdett a sokaságnak a megfeszített és feltámadott Jézusról. Maga, Péter  is csodálkozhatott: hogyan tűnt el a félelme? Hogyan tudott olyan erővel prédikálni, hogy mintegy háromezer ember, komolyan vette, amit hallott? Megkeresztelkedtek, hittek Jézusban. S amikor az ünnep után hazautaztak, ők is továbbmondták másoknak azt a jó hírt, amit hallottak. Az ő beszédükre is sokan hittek, és rövidesen a Földközi tenger térségében létrejöttek kicsi keresztyén közösségek.  Akik hittek az elhangzott jó hírnek, azok mind ugyanazon a változáson mentek át. Ők maguk is utólag ismerték fel, hogy ez a Szentlélek munkája volt. Pontosan beteljesedett, amit Jézus előre ígért nekik, mikor például azt mondta: Erőt vesztek majd, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek az egész földön.- Vagy amikor azt ígérte tanítványaitól búcsúzva: “Nem hagylak titeket árván, eljövök tihozzátok.- Elküldöm a másik pártfogót, a vigasztaló Szentlelket. Nem tudták a tanítványok, hogyan lesz, mikor következik be, de megjegyezték az ígéreteket, hogy a Szentlélek majd megtanítja őket minden szükségesre. Belülről fogja megváltoztatni és vezetni őket. Újjáteremti azokat, akik kapták ezt az ajándékot. Történik-e ilyen ma is? Minden bizonnyal. Mindnyájan rászorulunk arra, hogy Isten Szentlelke újjáteremtsen, mert a bűn annyira megrontott minket, hogy életünk megújítására van szükségünk nem javítgatására. Ma is hangzik a Jézus keresztjéről szóló igehirdetés a templomokban. Ma is lehet az Úr Jézus Krisztusban hinni, Őt befogadni. Ma is kérdezik sokan: mit cselekedjünk, hogy megváltozzék az életünk? S a Szentlélek ma is hatalmasan újjá tudja formálni az életünket. Ha Jézus Krisztus Úr lesz valakinek az életében és így a Szentlélek beköltözik a szívébe, egészen másként él és készül az örökkévalóságra. Ahogy a következő történetet is szemlélteti.  Egy lelkipásztor meglátogatott egy idős asszonyt a kórházban, aki elmondta, hogy hirtelen súlyosbodott a betegsége. Emberileg, orvosilag nem sok ideje van hátra. A férje elesett még a háborúban, egyedül nevelt fel négy gyereket. “Nem tudnám megmondani, miből taníttattam ki és házasítottam ki őket. De az én Istenem mindenben gondoskodott rólunk. Tudja, ön, hogy amit az Úr Jézus a Szentlélekről tanított, az szó szerint igaz? Mert a Szentlélek adott nekem tanácsot mindig, amikor küszködtem a kamasz fiaimmal. A Szentlélek adott bátorságot, amikor védenem kellett a kis családot. A Szentlélek engedte, hogy minden hajnalban, amikor kinyitottam a Bibliát, valamit megérthettem belőle és a végigkísért egész nap. A Szentlélek adott nekem igazi vigasztalást. Most pedig  boldogan megyek haza az én Megváltómhoz, aki hűséges volt hozzám egész életemben, és helyet készített nekem az atyai házban. De addig is, amíg itt tart, vigasztalom a betegtársakat. Amikor néhány nap múlva újra ment hozzá a lelkész, üres volt az ágya. Az egész kórterem sírt, és sírtak a nővérek. Az egyikük ezt mondta: én nem vagyok hívő, de ez a néni a mennyországból hozott ide valamit közénk. Ezt a munkát akarja elvégezni bennünk Isten Szentlelke ma is, hogy már itt újra közösségbe kerüljünk Istenünkkel. Adja az Úr, hogy Szentlelkének  munkája által megváltoztatott életű emberekként mi is a mennyország egy kicsi darabkáját ragyogtassuk fel gyülekezeteinkben, közösségeinkben.

 Ámen.

Miklós Csaba Péter hegyközcsatári lelkipásztor

 
PSZ VÁLASZTÁSOK 2016
 
ŐRÁLLÓK - ELŐZETES

ŐRÁLLÓK 2015 - 2. szám

 
ŐRÁLLÓK

 
HÚSVÉTI PÁSZTORLEVÉL
 
KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL

KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL 2015

 
WEBSITE TRANSLATE
 
INGYEN KÉPESLAP SZERETTEINEK
 
KÉPES BESZÁMOLÓK
 
CHAT, TÁRSALGÓ
 
HARANGSZÓ REFORMÁTUS ÚJSÁG
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2015.05.11. 13:16
2010.11.14. 18:46
2010.11.14. 18:42
2009.09.22. 17:22
2009.09.15. 07:01
Friss hozzászólások
 
NAPTÁR
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
NÉVNAPOK

 
ELÉRHETŐSÉGÜNK

KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

PRESBITERI SZÖVETSÉGE

RO - 457330, Sărmășag, Str. Sălajului, Nr. 66

Tel. 0040-(0)728-279802, 0040-(0)749-495819

E-mail: tothandras11@citromail.hu

 

HONLAP

E-mail: krekpresbiteriszovetseg@gmail.com

ADMIN: TÓTH ZSIGMOND BÉLA -presbiter

E-mail: belacet@gmail.com

                  

 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
JELENLEG

LÁTOGATÓ VAN ITT

 
HÁTTÉRZENE
 
EGYHÁZI ZENÉS VIDEÓK
 
EGYHÁZI VIDEÓK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre